Category:Statue of John of Nepomuk (Vác, Danube Promenade)
Jump to navigation
Jump to search
English: Statue of St. John of Nepomuk (1890). Baroque sculpture. Limestone. - Vác, Pest County, Hungary
Magyar: Nepomuki Szent János-szobor, Pest megye, Vác, Liszt Ferenc sétány. A révnél, a Duna-parti sétányon, négyszög alapú emelvényen, kiülő, profilozott lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön emelt, barokk stílusú mészkő szobor, az 1764-ben felállított eredeti szobor replikája. A Migazzi Kristóf váci püspök által 1754-ben Pesten vásárolt, majd 1764-ben felállíttatott szobor eredetileg a főtérről a Dunára kivezető, mélyút feletti nagyhídon állt 1889-ig. Restaurálását követően 1890-ben állították fel jelenlegi helyén, ahonnan később a püspöki palota kertjébe került. Az idők során feje letörött, 1998-as rekonstruálását követően az eredeti szobor a Váci Egyházmegyei Gyűjtemény része lett, replikáit pedig korábbi helyein, a révnél és a püspökkertben egyaránt felállították.[1] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, leeresztett jobbjában a kereszt szárára fektetett pálmaággal, a korpusz mellett elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán elhelyezett tábla a szobor vázlatos története és a szenthez intézett fohász mellett az 1998-as helyreállítást, Horváth Tibor restaurátori munkáját örökíti meg („E SZOBOR 125 ÉVIG / ÁLLOTT A VÁROSHÁZ TÉRRŐL / A DUNÁHOZ VEZETETT MÉLY ÚT / FÖLÖTTI HÍDON, MELYET NAGYEMLÉKŰ / GRÓF / MIGAZZI KRISTÓF / BÍBOROS / 1764-BEN ÉPÍTTETETT S 1889-BEN AZ ÚJ / LEJÁRÓ ÉS VÉDFAL / ÉPÍTÉSEKOR LEBONTOTTAK. / ISTEN DICSŐSÉGÉRE / ÉS A HÍVEK KEGYELETÉRE / ÚJBÓL FELÁLLÍTTATTA / VÁCZ VÁROS KÖZÖNSÉGE 1890. / KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! / VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL / HELYREÁLLÍTOTTA HORVÁTH TIBOR RESTAURÁTOR / 1998 // NEPOMUKI SZENT JÁNOS”). Figuramagasság: kb. 170 cm. Tájolás: DK.
Object location | View all coordinates using: OpenStreetMap |
---|
- ↑ Klamár 2015, 211–212.
Media in category "Statue of John of Nepomuk (Vác, Danube Promenade)"
The following 26 files are in this category, out of 26 total.
-
Statue of St. John of Nepomuk (Vác).JPG 1,704 × 2,272; 1.05 MB
-
Statue of St. John of Nepomuk, base (Vác).JPG 1,704 × 2,272; 1,009 KB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 01.jpg 1,600 × 2,400; 1.35 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 02.jpg 1,600 × 2,400; 1.44 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 03.jpg 1,600 × 2,400; 1.19 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 04.jpg 1,600 × 2,400; 1.13 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 05.jpg 1,600 × 2,400; 1.37 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 06.jpg 1,600 × 2,400; 1,017 KB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 07.jpg 1,600 × 2,400; 1.33 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 08.jpg 1,600 × 2,400; 1.19 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 09.jpg 1,600 × 2,400; 1.7 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 10.jpg 1,600 × 2,400; 1.68 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2020 11.jpg 1,600 × 2,400; 1.52 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 01.jpg 1,600 × 2,400; 1.08 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 02.jpg 1,600 × 2,400; 1.21 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 03.jpg 1,600 × 2,400; 829 KB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 04.jpg 1,600 × 2,400; 1.03 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 05.jpg 1,600 × 2,400; 1.22 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 06.jpg 1,600 × 2,400; 906 KB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 07.jpg 1,600 × 2,400; 1.13 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 08.jpg 1,600 × 2,400; 1.18 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 09.jpg 1,600 × 2,400; 1,001 KB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 10.jpg 1,600 × 2,400; 1.4 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 11.jpg 1,600 × 2,400; 1.29 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 12.jpg 1,600 × 2,400; 1.56 MB
-
Vác, Duna-parti Nepomuki Szent János-szobor 2021 13.jpg 1,600 × 2,400; 1.38 MB